********* Welcome to International Project 64! The goal of International Project 64 is to preserve non-English Commodore 64 related documents in electronic text format that might otherwise cease to exist with the rapid advancement of computer technology and declining interest in 8-bit computers on the part of the general population. If you would like to help by converting C64 related hardcopy documents to electronic texts please contact the manager of International Project 64, Peter Karlsson, at pk@abc.se. Extensive efforts were made to preserve the contents of the original document. However, certain portions, such as diagrams, program listings, and indexes may have been either altered or sacrificed due to the limitations of plain vanilla text. Diagrams may have been eliminated where ASCII-art was not feasible. Program listings may be missing display codes where substitutions were not possible. Tables of contents and indexes may have been changed from page number references to section number references. Please accept our apologies for these limitations, alterations, and possible omissions. Document names are limited to the 8.3 file convention of DOS. The first characters of the file name are an abbreviation of the original document name and the language of the etext. The version number of the etext follows next. After that a letter may appear to indicate the particular source of the document. Finally, the document is given a .TXT extension. The author(s) of the original document and members of International Project 64 make no representations about the accuracy or suitability of this material for any purpose. This etext is provided "as-is". Please refer to the warranty of the original document, if any, that may included in this etext. No other warranties, express or implied, are made to you as to the etext or any medium it may be on. Neither the author(s) nor the members of International Project 64 will assume liability for damages either from the direct or indirect use of this etext or from the distribution of or modification to this etext. Therefore if you read this document or use the information herein you do so at your own risk. ********* The International Project 64 etext of the A Kastély manual, converted to text by Adam Dohos KASTHU1.TXT, May 1998, etext #33. ********* [FONTOS!!! Minden sort megszámoztam, mert meg kellett ôriznem a kézikönyv eredeti formáját a kódkérés miatt (pl.: a 3. oldal/11. sor/ 5. szava az "itt" lesz). Amint sikerül szereznem egy feltört magyar verziót, az egész szöveget újra fogom tördelni. Egyébként nekem mindig a 11. oldal 10. sorának 15. szavát kérdezte, ami a "béreslegény".] [A kézikönyv borítója:] A KASTÉLY [a háttérben egy tök jó kis sárkány rajza] [2. oldal:] TARTALOM Story.........3. oldal Tudnivalók...13. oldal Stáblista....15. oldal [3. oldal:] [1] I. FEJEZET: A komor várkastély méltóságteljesen trónolt a kopár hegytetôn, uralva az egész tájat, ameddig a szem ellátott. [2] Ez volt az Ördög-orom, melyet ôsidôktôl fogva rettegve került el minden élôlény, legyen az ember, állat vagy madár. [3] Növényzet is csak itt-ott maradt meg a meredek sziklafalon - jobbára csak fű és szívós cserjék. A fehér sziklatömbök [4] között keskeny ösvény vezetett a vártól az alant lévô völgyben elterülô kicsiny faluba. Prellananos csöndesen és [5] szerényen húzódott meg a kastély fenyegetô árnyékában, nehogy a kelleténél jobban felhívja magára a közeli sötét erôk [6] figyelmét. A falu lakói egyszerű földművesek voltak, akikenek kemény munkával kellett megtermelni a betevô falatot a [7] sovány talajon. A környékbéli erdôkben élô vadak és más, különös lények állandó rettegésben tartották a az itt élôket. [A kézikönyvben is így volt!] [8] Ĺm ez mind semmiség volt a Tralinen-dinasztia várkastélyából áradó gonosz erôkhöz képest, mely nem engedte [9] szabadulni az eleveneket, s talán a holtakat sem. Prellananos lakóinak itt kellett élniük és viselni sorsukat. Az egyetlen [10] örömüket a fôtéren álló kocsma jelentette. Maguk között csak Ördögűzônek nevezték, mivel a nép körében uralkodó [11] babonaság miatt azt hitték, itt biztonságban érezhetik magukat a sötét hatalmakkal szemben. Az igazság az volt, hogy az [12] elfogyasztott rengeteg jóféle barnasörtôl az emberek elfeledték nehéz sorsukat, s legalább pár óráig bátrak lettek. [13] Azonban tény, hogy az Ördögűzôben mérték a környék legjobb sörét, igaz hetven mérföldes körzetben nem akadt más [14] kocsma. Éppen ezért ünnepnek számított, ha a faluba idegenek érkeztek. A kalandorokat rögtön hatalmas érdeklôdô [15] embergyűrű vette körül, akik csak úgy szívták magukba a távoli tájakról, hôsökrôl szóló legendákat. És eközben minde- [16] gyikük szívében élt a remény, hogy egy szép napon jön egy hôs, aki véget vet állandó rettegésüknek. [17] II. FEJEZET: Telihold éjjelén komor sötétség ülte meg a tájat. A csillagok a felhô mögé rejtôztek, akár maga a máskor oly [18] fényes holdkorong. Az Ördög-orom bérecit felfalta a feketeség, akárcsak a vár falait. A kastély egyik emeleti ablakában [19] apró fénypont csillant. A kicsiny világosság azonban ahelyett, hogy hívogató lett volna, inkább óvatosságra intett. A nyitott [20] ablakon át a friss levegô szabadon áramlott a szobába, meglibbentve a gyertyák fáradt lángját. Az öt gyertyából már csak [21] kettô égett, a többibôl már csak olvadozó viaszcsonk maradt. A fény azért még elegendô világosságot nyújtott ahhoz, [22] hogy a szobában ülô alak olvasni tudjon. Egy idôs férfi volt, aki egy vastag bôrkötésű könyv lapjait forgatta. Láthatóan [23] keresett valamit. [24] - "Ĺ, ez lesz az!" - suttogta, mikor végre meglelte. Lerakta a kötetet, s az asztal fiókjából papírt, íróeszközt vett elô. Ráncos, [25] megviselt arcán a fáradtság jelei tükrözôdtek, az öregember azonban rendületlenül dolgozott. Egy különös, ôsi nyelven írt [26] szöveget másolt ki a könyvbôl a papírtekercsre, gondosan ügyelve a furcsa, bonyolult ábrákra, melyeket lassan vigyázva [27] vetett papírra, mintha egyetlen kis hibával szörnyűséges bűnt követne el. A sötét szobában a toll sercegésén és az öreg [28] nehézkes légzésén kívűl más hang nem hallatszott. Amikor a férfi befejezte a másolást, egy nagy sóhajjal letette tollát és [29] lehunyta fáradt szemét. Pár pillanatig úgy tűnt elaludt, ám hirtelen kinyitotta a szemeit, s nehézkesen felkelt a székébôl. [30] Becsukta a könyvet, összehajtogatta a papírtekercset, majd az ablakhoz lépett. Egy pillanatig kibámult a fekete, csillagta- [31] lan éjbe, azután elhúzta a sötétkék függönyt. Magához vette a gyertyát és a tekercset, hóna alá kapta a könyvet és elhagy- [32] ta a szobát. [4. oldal:] [1] III. FEJEZET: Az öregember megállt a súlyos tölgyfaajtó elôtt és kotorászni kezdett köpönyege egyik mély zsebében. Egy [2] jókora vaskulcsot vett elô, mely kiterjesztett szárnyú varjat formázott. ňvatosan beillesztette a kulcslyukba, majd nehézke- [3] sen elfordította. Kinyitotta az ajtót, majd besétált a feltáruló helyiségbe. Odalépett egy szép faragással díszített asztalhoz, s [4] letette rá a gyertyát. A vastag könyvet felrakta a könyvespolcra a többi közé, s odament a sarokban terpeszkedô [5] faládához. Felnyitotta a fedelét, fölé hajolt, s egy összehajtogatott kelmét vett ki belôle. ůjból kutatni kezdett a ládában, [6] ezúttal két nehéz fémhengert halászott elô. Lecsukta a fedelet, s újból az asztalhoz lépett. Az egyik rekeszbôl elôvett pár [7] szál gyertyát és egy marék krétát, majd meghúzta az ajtó mellett rejtôzô falikart. A férfi magához vette a gyertyatartót a [8] már épp csak pislákoló gyertyákkal és kilépett az ajtón. [9] IV. FEJEZET: A terem félhomályba burkolódzott, hiszen csak öt szál gyertya égett benne. Ezek fénye csak arra volt elég, [10] hogy halványan megvilágítsa azt a sovány alakot, aki a helyiség közepén törökülésben ült. Az itteni sötétség nem pusztán [11] az éjszaka miatt volt - ezen a helyen a sötét erôk uralkodtak. Lehetett volna több száz gyertya, sôt lámpás elhelyezve, [12] akkor is megmaradt volna a félhomály. A bajlós érzését erôsítette még az a néhány csúf szobrocska, faragás, amelyek a [13] termet díszítették. A padlóra egy óriási méretű pentagram volt felrajzolva, csúcsain az öt gyertya állt, középen pedig a [14] kámzsás figura ült, aki eddig mozdulatlanul meditált. Azonban egyszerre megmozdult, s karjaival furcsa jeleket kezdett a [15] levegôbe rajzolni. Közben hangos ám monoton hangon kántálni kezdett. Torkából elôtörô furcsa "ének" visszhangzott a [16] teremben... [17] V. FEJEZET: A kastély fôépületének tetején egy nagy, szürke tollruhás bagoly ült. Hatalmas sárga szemeit a várudvarra [18] szegezte. Tekintetével lassan végigpásztázta a talajt, mígnem észrevett egy apró egeret, mely a fal mellett óvatosan mo- [19] toszkált. [20] A bagoly meredten figyelte a mit sem sejtô állatot, melynek sorsa ezzel megpecsételôdött... [21] Az éji vadász kitárta hatalmas szárnyait, levetette magát a mélységbe. Az egérnek esélye sem volt a menekülésre - a gyors [22] és kíméletlen halál oly váratlanul csapott le rá, hogy még egy utolsó, kétségbeesett cincogásra sem maradt ideje. A [23] könyörtelen madár ugyanolyan könnyedén, ahogyan lecsapott már fel is röppent a levegôbe, hogy a karmai között [24] szorongatott zsákmányával nesztelenül eltűnjön a hűvös éjszakába... [25] VI. FEJEZET: A hosszú folyosón halálos csen honolt. A szűnyegeken régóta nem járt senki, s a falidíszeket sem szemlélték [26] már ki tudja mióta. A falidíszek, amelyek mind a Tralinen-dinasztia hagyatékához tartoztak. a vázák, melyeket a művészetked- [27] velô Ryg dan Tralinen gróf hozatott ide, a fegyverek és zászlók, amelyek a hadjáratokat viselô Incel dan Tralinen, a Hódító [28] szerzett - akinek uralkodása idején a legnagyobb volt a család birtoka. És persze a szobrok és festmények, melyek magukat a [29] kastély lakóit ábrázolták. E képek közül kitűnt - elsôsorban nagyságában - az a festmény, amely a kastély leghírhedtebb urát, [30] Kran Trudys dan Tralinent, vagy ahogy emberei hívták, Ördögi Krant ábrázolta, a narligókkal vívott diadal után. [5. oldal:] [1] VII. FEJEZET: A csata a végéhez közeledett. A domboldal letaposott füvében halottak, sebesültek, szanaszét heverô [2] pajzsok, vértek, földbe szúrt lándzsák látszottak, egészen a völgy vonaláig, ahol még folyt az ütközet. a néhány meg- [3] maradt narligói vitézül hadakozott a túlerôben lévô tralineni katonák gyűrűjében, ám a csata kimenetele nem volt két- [4] séges. Az ezüstbe öltözött bátor férfiak eredetileg a dombvidéktôl kétszáz mérföldnyire lévô Narligó nevű békés [5] kereskedôváros helyôrségének katonái. Szinte sohasem folytattak háborút szomszédaikkal, mivel a város áruforgalmából a [6] környezô tartományok is hasznot húzhattak. Ĺm az utóbbi idôben nyoma veszett néhány karavánnak, melyek a Tralinen- [7] uradalom barátságtalan dombjai között akartak átkelni. Ezért Grala Dreno a narligói herceg követeket küldött Kran Trudys [8] dan Tralinen grófhoz azzal a kéréssel, hogy megfelelô vám ellenében engedje át a birtokán a kereskedôket. a követeknek [9] csak a levágott feje érkezett vissza... Ekkor végre rászánta magát a herceg a hadjáratra. Kétszázötven állig felfegyverzett [10] katonával indult el, hog legyôzze Tralinen urát. A dombság kezdeténél már várta ôket egy kicsiny, alig hetven fôbôl álló [11] sereg. A barna bôrű narligóiak könnyű gyôzelemre számítva rontottak rá a fekete páncélos tralineni csapatra. A védôk [12] azonban emberfeletti erôvel rendelkeztek - gyorsaságuk, állóképességük megzavarta az ezüstpáncélosokat. És ráadásul [13] sebezhetetlennek tűntek... Nem beszélve azokról a relytélyes robbanásokról, fel-feltámadó tüzekrôl, amelyek megma- [14] gyarázhatatlan módon mindig azokban a gócpontokban keletkeztek, ahol a narligóiak álltak gyózelemre. A támadók [15] egyre fogytak, s végül menekülôre fogták a dolgot. A tralineni csapat azonban beszorította ôket egy kis völgybe, ahol [16] aztán körülzárták a megfélemlített ezüstszín katonákat. Azok elkeseredetten folytatták az egyre inkább hiábavaló küzdel- [17] met, de tudták, egyikük sem fogja túlélni a harcot... [18] VIII. FEJEZET: A dombtetôn eközben különös párbaj játszódott le. Egy ezüstpáncélos, fehér köpenyes barna bôrű fiatal [19] vitéz, egyik kezében enyhén ívelt vékony szablyával, a másikban hosszú, hegyes tôrrel óvatosan kerülgetett egy óriási ter- [20] metű éjfekete vértezetű, torzonborz férfit, aki egy hatalmas pallost fogott kétmarokra. Grala Dreno, a narligók vezére meg- [21] próbált kitérni Tralinen gróf elôl - jól tudta ugyanis, hogy annak egyetlen kardcsapása a halálát jelenetné. A herceg tôrt [22] tartó baljával az óriás oldala felé bökött, majd mikor az a figyelmét e manôverre irányította, hirtelen elôrelépett és [23] szablyájával jókora csapást mért ellenfele nyakára. A gróf azonban az utolsó pillanatban felfigyelt a mozdulatra és [24] páncélozott karjával kivédte az ütést. A váratlan fordulattól a barna bôrű férfi megtántorodott, s a fekete vértű vitéz azon- [25] nal ellentámadást intézett felé. Meglendítette pallosát és egyetlen erôteljes csapással lemetszette a herceg fejét. A véres fô [26] leesett és gurulni kezdett a domboldalon lefelé. Miközben a csonka test összerogyott, az óriás hátracsapta sisakrostélyát és [27] égzengetô hahotázásba kezdett. Iszonyatos nevetése még sokáig visszhangzott a dombok között. [28] IX. FEJEZET: - "Még!" - mennydörgô hang kiáltott rá a szolgára - "Még!" - és a gróf lecsapta boroskupáját az asztalra. A [29] riadt szolga sűrű pislogások közepette sietve negyedszer is teletöltötte a rubinokkal díszített aranykupát a jóféle tralineni [30] vörösborral. A fejedelem megtörölte száját, egyetlen mozdulattal félresöpörte a szolgálót és lehajtotta az italt. Miközben [31] kortyolt, szemét lehunyta, s hosszú fekete szakállán végigcsorgott a vörösbor. Mikor megitta, a kupát maga mögé dobta. [6. oldal:] [1] Az asztal másik végén egy vörös köpenyes férfi emelkedett fel, s dôlöngélve tett néhány lépést a gróf felé. Poharát magas- [2] ra emelte, s így kiáltott. [3] - "Éljen a mi urunk, Ördögi Kran, aki a sárba tiporta a mocskos natdigókat!" [4] Az asztal körül ülô díszes ruhás nemesek, fekete vértű hadvezérek egyetértôen felkiáltottak, kupáikat a magasba emelve [5] éltették Tralinen grófot. Az hirtelen felállt és odafordult legközelebb álló katonájához: [6] - "Elvonulok a lakosztályomba. Senki ne zavarjon reggelig!" [7] Ezzel megfordult és dörgô léptekkel kisietett az ebédlôterembôl. [8] X. FEJEZET: A teremben félhomály volt. Fényt csak az a kis lámpás szolgáltatott, melyik a helyiség egyik végében álló [9] kôoltáron állt. Az oltáron egy zavarbaejtôen élethű szobor foglalt helyet egy részisztô démon képmása, gránitból kifarag- [10] va. Az oltár elôtt a gróf térdelt, kezét hatalmas pallosán nyugtatva. Hosszú, félig lehajtott üstöke arcát félig eltakarta, [11] miközben halkan beszélt félig magához, félig a szoborhoz intézve szavait: [12] - "Köszönöm uram, hogy démoni erôddel segítettél minket, hogy legyôzzük a narligói kutyákat! ěgéretemhez híven most [13] is meg fogod kapni, amit kértél tôlem cserébe a segítségért." [14] Ezzel maga mellé nyúlt, s elôvett egy tömör, súlyos tárgyat, amit az oltárra helyezett... Grala Dreno feje volt az. [15] XI. FEJEZET: A fal szilárdan állt hosszú-hosszú esztendôk óta, eltorlaszolva a nyirkos folyosót, mely mögötte húzódott, [16] sötét, relytélyes dolgokat bújtatva. E dolgok idônként megpróbáltak kitörni börtönükbôl, hogy ismét megkaparintsák hatal- [17] mukat, mely egykoron létezett, de eddig nem sikerült kitörniük. A falat pont azért emelték, hogy ellenálljon ezen kísér- [18] teteknek, s ezt a célját maradéktalnul el is végezte. Azok, amiknek a túlsó oldalon kellett maradniuk, dühükben szörnyű [19] hangokat keltve, mégis tehetetlenül vergôdtek. [20] Mindezidáig... [21] XII. FEJEZET: A sötét felhôk hirtelen, látszólag a semmibôl jöttek, eltakarva a teliholdat és a csillagokat, fekete éjszakába [22] burkolva ezzel a várat. Sebesen gomolyogtak, egyre jobban beterítve az égboltot a kastély felett. Majd egyszerre villámlani [23] kezdett, s iszonyú erejű mennydörgés törte meg az éj csendjét. Nem vihar volt, hisz egy csepp esô sem esett. Csak a vil- [24] lámok cikáztak egyre sűrűbben, s gyakran belecsaptak a kastélyba is, ám furcsamód semmi sem gyulladt ki, csupán az [25] épületben aludt ki minden világosság. És egyszercsak ahogy elkezdôdött, hirtelen véget is ért az égiháború. A fekete fel- [26] legek sebesen szétoszlottak, a csillagok ismét felragyogtak, s a hold újból megvilágította a kastélyt, melynek ablakai [27] fokozatosan megint kivilágosodtak. [28] XIII. FEJEZET: - "Kezd hűvös lenni" - morfondírozott magában az ôr. - "Még az is lehet, hogy elered az esô, jobb lesz, ha [29] bemegyek és felhozok egy fáklyát." [7. oldal:] [1] Megigazította fején a sisakját, megdörgölte karikás szemeit, és feltápászkodott ültébôl. Megmarkolta lándzsáját és a lépcsô [2] felé indult, majd elmosolyodott: [3] - "Nem kell fegyver, hiszen csak pár lépcsôrôl van szó. Ha meg jön valaki, úgyis idejében meghallom..." - ezzel visszarak- [4] ta a hosszú nyelű lándzsát a fal mellé. Leballagott a lépcsôn - ám még félútig sem jutott, mikor megtorpant. Megpillantott [5] valamit. Valamit, amitôl kiverte a hideg veríték. Aztán meglátta a vörösen izzó szempárt. [6] - "ůristen! Miféle lény lehet ez?" - suttogta maga elé. A sötétben parázsló két vörös szem lassan közeledett felfelé a lép- [7] csôn. Az ôr felordított, s rohanni kezdett visszafelé. Amikor felért, megragadta lándzsáját, és megperdült. Épp idejében - a [8] sötét teremtmény már rá is vetette magát. Egy ütéssel könnyedén kettétörte a súlyos fanyelet, mintha csak egy vékony [9] pálca lett volna. Az ôr kétségbeesetten felkapta a pajzsát, s védekezôen maga elé tartotta - ám a szörnyeteg egy iszonyatos [10] erejű csapással ezt is porrá zúzta. A férfi felordított, de mást már nem is tehetett. Hasába hegyes karmok fúródtak, s a [11] hatalmas, nyáladzó állkapocs lassan kitárult. Egy éles roppanás, és az ôr teste lélektelenül zuhant a földre, akár egy rongy- [12] baba... [13] XIV. FEJEZET: - "Fogják meg! Tolvaj!" - csattant fel hirtelen egy éles hang a háta mögött, mire Vale Bogentaro megsza- [14] porázta lépteit. [15] - "Az áldóját! Hová tűntek a bôrszíjak, amiket attól a sharfeni kalmártól vettem alig két napja? Egy vagyont fizettem értük!" [16] - méltatlankodott most már a lassú felfogású Bailer, az öreg ötvösmester is. [17] Bogentaro hátrapillantott bal válla felett, s magában felnevetett: - "ůgy látszik, eme rézveretes bôrholmik nagyon a [18] szívéhez nôttek szegénynek. De sajnos ilyen az élet, barátom: egyszer neked," - s jobbjával zubbonya zsebére csapott, - [19] "egyszer pedig nekem". [20] Ekkor egy páncélinges, fényes sisakos férfi tűnt fel, alig két lépésnyire Bogentarotól. [21] ůjból a pecsenyés sivító hangja hallatszott: - "Poroszló uram, fogja el a tolvajt!" Az ôr elôkapta szablyáját, és rákiáltott [22] Bogentarora: - "Megvagy, te gazfickó!" [23] A mestertolvaj azonban, mint mindig, most is feltalálta magát: - "Nem én vagyok az, drága jó poroszló úr" - hadarta elvál- [24] toztatott hangon - "hanem az ott, ni!" - s rámutatott egy vele egymagasságú, szintén sötétszürke köpenyt viselô vándor- [25] szerzetesre, aki csuklyáját fejére húzva szaporán lépkedett, hogy miharabb odaérjen a templomozhoz, amely Ligur Foll [26] hatalmas fôterének ellenkezô végében állt. [27] A poroszló rávetette magát a meglepett szerzetesre, s a földre teperte. Mire rájött a tévedésére, és sűrű bocsánatkérések [28] közepette felsegítette szerencsétlen áldozatát, Bogentaro már a városkapunál járt. - "Na, még pár lépés, és kint vagyok. [29] Akkor aztán bottal üthetik a nyomomat" [30] A kapunál nem tudott kimenni, mert épp egy limeradói karaván kért bebocsátást a városba, és az ôröknek nyelvi [31] nehézségei támadtak a vörös hajú idegenekkel. A tolvaj várakozott, és közben az aznapi "termést" számolgatta magában. [32] - "Három üveg erôsítôital a vándor gyógyító zsebébôl, kilenc aranytallér meg egy ékköves gyűrű egy kalmár jóvoltából, és [8. oldal:] [1] persze a bôrszíjak..." [2] Itt tartott gondolatban, amikor egy erôs marok ragadta meg a vállát. - "Megvagy, te bitang!" - Bogentaro felnézett. A [3] poroszló volt az, akit az imént lóvá tett, s mögötte még három társa, kezükben nehéz alabárdokkal. [4] A mestertolvaj nem tétovázott. Öklével a poroszló arcába sújtott, aki erre azon nyomban eleresztette ôt. Bogentaro körül- [5] nézett, majd odarohant a limeradói karavánhoz, amelyet éppen akkor engedtek be a kapun. A hátul haladó vörös hajú [6] kalmárt a lábánál fogva lerántotta a hátaslóról, s macskaügyességgel felpattant a lóra. Addigra azonban odaértek a porosz- [7] lók is. A tolvaj elôrántott egy kicsi, ám roppant hegyes tôrt és megcélozta vele a legelöl haladó poroszlót. Az elhajított [8] fegyver a férfi torkába fúródott, aki hörögve esett össze. Testében megbotlott és elvágódott a mögötte loholó poroszló. A [9] harmadik kikerülte két földön fekvô társát, azonban így is elkésett - Bogentaro épp ekkor vágtatott ki a kapun. Utoljára [10] még hátrafordult nyergében, s gúnyosan rávigyorgott az átkokat szóró, ámde tehetetlen poroszlóra... [11] XV. FEJEZET: - "...szerencsétlen flótás már egyáltalán nem tudott magáról. Minden cselekedetét, mozdulatát az a démon [12] irányította. Végül le kellett kötözni az ágyára, mert leütötte tulajdon fiát. Amikor én odaérkeztem, már a háza elôtt várt a [13] helyi lelkész. Örömmel fogadott, és közölte velem, hogy ô mindent megpróbált, de nem tudott segíteni Fellor gazdán. [14] Ezért is küldetett értem, mivel én vagyok az egyetlen, aki megmentheti a szegény párát. Ez persze nem igaz, hiszen vannak [15] nálam jobb ördögűzôk is. Én csak egy egyszerű lelkipásztor vagyok, aki ha tud, segít a rászorultakon." - mondta nyájasan [16] Flavius atya, s egy jót húzott sörébôl. [17] - "Szóval kiküldtem mindenkit a szobából, mert csak akkor hatásos az ördögűzés, ha a betegen kívűl csak a szertartást [18] végzô személy van jelen. Nekikezdtem a ceremóniának és másfél órás küzdelem - persze mentális küzdelem - árán sike- [19] rült visszakergetnem a démont a poklok lángoló bugyraiba és Fellor gazda lelke így megmenekülhetett. Persze néhány [20] napig nyomta még az ágyat, de utána teljesen rendbejött, és szerencsére nem is emlékezett semmire a történtekbôl." - [21] fejezte be elbeszélését a lelkész. [22] - "Derék dolog volt, atyám, hogy így segítettél rajta!" - szólt Krandek mester, a fazekas. Az asztaltársaság egyhangúlag [23] helyeselt, s áldomást ittak a papra. [24] Flavius atya csak átutazóban szállt meg itt, Drondes Kralban. Éppen Beloriába tartott a püspök meghívására, aki egy [25] tanácskozást hívott össze, melyre a ryndriai lelkész is hivatalos volt. Ugyanis a téma épp az ördögűzés és a [26] boszorkányság, valamint egyéb démoni cselszövések elleni védekezés volt. Flavius atya igen jó hírnévnek örvendett [27] egész Lyndriában, fôleg azért, mert nem az a fajta pap volt, aki a néptôl elzártan, kolostorban élt és állandóan csak [28] prédikált. Nem, ô nagyon is világi életével keltett feltűnést, hiszen nem vetette meg a jóféle itókát, sôt a verekedést sem, [29] ha úgy adódott. Azonban a mértéket sosem vétette el, s ha kiosztott is néhány pofont, csakis akkor, ha úgy érezte, meg [30] kell védelmeznie a gyengébbet. Persze ezzel a viselkedésével kihívta maga ellen számos lyndriai pap rosszallását, nem is [31] beszélve a minden faluban megtalálható nagyszájú legényekrôl, akik gyakran megismerkedhettek a lelkész kemény [32] ökleivel. Azonban a nép kedvelte a tagbaszakadt papot, így a püspök nem váltotta le hivatalából. [9. oldal:] [1] Flavius atya lassan feltápászkodott az asztal mellôl, és odafordult a kocsmároshoz: "És most, jó uram, úgy vélem ideje [2] nyugovóra térnem. Késôre jár és holnap napkeltekor indulok tovább Beloriába." [3] A kocsmáros meggyújtott egy gyertyát, és elvezette az ásítozó lelkészt a számára elôkészített kényelmes vendégszobába. [4] XVI. FEJEZET: - "A pokolba! Ez nem lehet igaz!" - káromkodta el magát az alacsony, borzas hajú figura, aki idegesen [5] járkált fel-alá a félhomályos, bizarr tárgyakkal telezsúfolt kicsiny szobában. [6] - "Pont most kellett kifogynia ennek a nyavalyás káliasziromnak. A rokarfüvet még csak pótolni tudnám, hiszen a zentoni [7] kuruzslónál olcsón vásárolhatok. De a káliavirág nem terem mindenütt, csak hűvös déli dombságokon. Mi mást tehetnék, [8] kénytelen leszek magam elmenni és beszerezni. 'A démonok szarvába!" - Ezzel a fekete köpenyt viselô kis ember átvihar- [9] zott a szobán és eltűnt az ajtó mögött. Lerohant a kôlépcsôn és kilépett lakótornyából. A hűvös éjszakában egy pillanatra [10] megtorpant, aztán a tornyot megkerülve belépett egy kisebb, romos épületbe. Odabent a tűzhelyben vidáman táncoltak a [11] lángok, melegítve azt az olajzöld zekét viselô ifjút, aki egy széken szendergett. Laxamyri mester belépve a szobába rákiál- [12] tott a fiúra, mire az tüstént felpattant, s ijedten pislogott az apró, ám roppant haragos férfira. [13] - "Tonsiro, már megint alszol ahelyett, hogy a feladott leckével fohóglalkoznál?! ěgy sohasem lesz belôled varázsló!" [14] A fiú csak hebegni tudott, ám Laxamyri nem is hagyta volna szóhoz jutni: [15] - "Jól figyelj rám, fiam! Most elmegyek, mégpedig olyan útra, amely várhatóan heteket vesz majd igénybe. Meg kell [16] szereznem egy igazán fontos növényt, amely nélkül képtelen vagyok folytatni a kísérleteimet. Míg távol vagyok, te felelsz [17] a toronyért, tehát igyekezz mindent rendben tartani. Most még visszamegyek, és összekészítek magamnak pár holmit, te [18] pedig addig csomagolj nekem elemózsiát az útra, és nyergeld fel a Szürkét." [19] Azzal magára hagyta az inasát, aki gyorsan kidörgölte az álmot a szemébôl és nekilátott a kiadott feladatok elvégzéséhez. [20] Fél óra múlva Laxamyri varázslómester szürke hátasán kilovagolt birtokáról, s elindult útjára, a déli dombok felé. [21] XVII. FEJEZET: - "Aaaarrrggh!" - bugyogott elô a támadó száját a halálhörgés. A magas, szakállas férfi kirántotta hasából [22] a kardját, és újabb ellenfél után nézett. Amaz már felé is suhintott fegyevrével, Martes Tragopan alig tudott félreugrani [23] elôle. A másik újból meglendítette kardját, amit a szakállas katona ezúttal könnyedén hárított. Támadója ekkor csellel [24] próbálkozott: felkapott a földrôl egy elgurult sisakot és Tragopan felé hajította. A sisak kis híján telibe találta, de Martes [25] kapitány ismét idôben félrekapta a fejét, s egybôl ellentámadásba lendült. Egyenes kardjával szívendöfte támadóját, aki [26] nyomban összerogyott. Martes Tragopan gyorsan körülnézett, s megállapította, hogy mindhárom támadója halott. Ekkor [27] leeresztette kardját, s megtörölte izzadt homlokát. [28] A kapitány valamikor kiváló hadvezér, Javelin király vazallusa volt, a deargok elleni összecsapás óta az ország ünnepelt [29] hôse. A kétszínű uralkodó azonban aljas módon megpróbálta merénylettel kioltani életét. Tegnap, a vacsoránál már [30] gyanakodni kezdett, hogy az a habzó zöld ital, amit a király kitűnô alsewyni specialitásnak nevezett, és feltétlenül vele [31] akart megpróbáltatni elôször, mérgezett volt. ňvatosan úgy tett, mintha meginná, ám közben a padlóra ürítette a serleg [10. oldal:] [1] tartalmát, amit az egyik ott lebzselô vadászeb nyomban fellefetyelt. Késôbb megtudta, hogy a kutya kimúlt - ekkor [2] elhatározta, hogy hajnalban útnak indul, elhagyja a várost. Arra azonban nem számított, hogy még az éjjel rátámadnak. Ez [3] adta meg a végsô jelet az indulásra. Kardját hüvelyébe dugta, a brokátfüggöny mögül elôvette azt a kis csomag élelmet, [4] amit elôreláthatóan már az este odakészített, és csendesen elindult a várudvar felé. Az istállóból kivezette lovát, amely min- [5] den csatájában hűen szolgálta, s felült rá. Még egy búcsúpillantást vetett a még békésen álmodó palotára, s fehér paripájá- [6] val belelovagolt a sötét éjszakába. Remélte, hogy nem mernek utánajönni. Még nem tudta, hogy hová tartson. A lényeg, [7] hogy minél messzebb kerüljön innen, ahol álnok királya az életére tört. [8] XVIII. FEJEZET: A keresztút mindig is fontos találkozóhelynek számított, hiszen nem kevesebb, mint öt kitaposott, [9] patanyomokkal teli út futott itt össze. Az utak találkozásánál egy hosszú pózna volt a földbe szúrva, melyre négy, sötétre [10] pácolt, nyíl alakú deszkalapot szögeztek, amelyek az utak ellenkezô végét voltak hivatottak jelezni. Északról jött a legfor- [11] galmasabb, mely a narligói kereskedôket hozta magával, s tartott tovább keletre, Drondes Kral felé. A délnyugati út [12] kevesebb vándort szállított, elsôsorban a Lingur Follból érkezô karavánok használták ezt az ösvényt. Az északnyugati [13] irányból elsôsorban a sharfeni kikötôben lerakott árukat szállító öszvérkaravánok érkeztek, s mentek tovább a másik [14] három út valamelyikén. Az ötödik, délre vezetô nyomvonalon alig látszott, hogy használták - valóban kevesen jártak rajta. [15] Ez az út vezetett át a titokzatos Szürke Dombokon, amely a Tralinenek birtoka volt évszázadokon át... [16] A délnyugati úton egy magányos lovas közeledett. A magas, szürke köpenyes férfi kényelmes tempóban poroszkált - [17] szemmel láthatólag nem sietett. Feje tar volt, bal szemét egy bôrpánt takarta. Vale Bogentaro volt az. Amikor a [18] keresztúthoz ért, megállította lovát és leszáltt róla. Hátasát kipányvázta, majd letelepedett a fűbe. Motyójából elemózsiát [19] vett elô, és ebédelni kezdett, miközben a többi utat szemlélte. Nemsokára két apró pontot vett észre kelet felé. Közelebb [20] érve látta, hogy két lovas az, az egyik nagydarab, talárt viselô férfi, társa pedig egy alacsony, torzonborz figura, [21] lobogó fekete köpenyben. A tolvaj nyugodtan folytatta megkezdett ebédjét. Amikor a két idegen a keresztúthoz ért, [22] megálltak. Bogentaro ekkor megszólította ôket: - "Adj Isten! Hová tartanak az urak?" [23] A kisebbik férfi szúrós pillantást vetett rá, de tagbaszakadt társa nyájasan felé fordult: - "Üdvözöllek barátom! A nevem [24] Flavius, jámbor lelkész vagyok, útban Beloria felé. Ez pedig itt" - csapott a pap a másik lovas vállára - "Laxamyri mester, [25] híres varázsló, akivel a Nagyerdô szélén futottam össze. Mivel ô is azonos irányba tart, úgy gondoltuk, együtt megyünk [26] tovább." [27] Bogentaro szétvetette lábait, karját csípôre tette, úgy, hogy köpenye ne takarja el övébe dugott rövid kardját és tôreit. [28] - "Aztán tudjátok-e, hogy a környéken útonállók is garázdálkodnak?" - kérdezte. [29] A pap mosolya még nyájasabbá vált: "Kedvesem, engem már megpróbáltak utam során kirabolni. Nem is egyszer. [30] Azonban én mégis itt vagyok, ellentétben a haramiákkal, akik azóta alulról szagolják az ibolyát..." [31] Bogentaro arcáról lefagyott a fölényes mosoly. Elállt eredeti szándékától, s így szólt: "Csak nem képzelted, atyám, hogy én [32] is bandita vagyok? ň, távol álljon tôlem az ilyesmi! Egyszerű vándor vagyok, aki éppen új kihívást keres. Én úgy látom, [11. oldal:] [1] most megtaláltam. Ha nincs ellenetekre, örömest elkísérlek benneteket Beloriába. A Szürke Dombok veszélyes vidék, [2] három férfiú mégiscsak könnyebben elbánik bármiféle ellenféllel." [3] A pap bólintott, s a varázsló is megkönnyebbült. Bogentaro csomagolni kezdett, és közben tovább beszélt: "Az én nevem [4] Vale Bogentaro. Messzi földrôl jöttem, sokmindent kipróbáltam már. Voltam katona, matróz, de leginkább magányos [5] kalandor." Eloldozta lovát, és felült rá. Ekkor lódobogás hallatszott. Mindnyájan észak felé fordultak, s megláttak egy [6] páncélos férfit, aki hófehér lován sebesen vágtatott feléjük. Martes Tragopan még mindig királya elôl menekült. A [7] keresztútnál megállt, s illendôen bemutatkozott a társaságnak, majd megkérdezte, nem tarthat-e velük. Azok beleegyeztek, [8] s a kis csapat hamarosan elindult a déli úton a Szürke Dombok felé... [9] XIX. FEJEZET: Prellananos népe összesereglett a fôtéren. Csodálkozó, rémült arcok fordultak a tér közepán álló régi, [10] sárkányfaragásokkal díszített kút felé, amely mellett néhány alak állt. A kovács és egy izmos béreslegény tartottak erôs [11] markukkal egy fiatal nôt, aki eszelôsen sikoltozott. Jyn Gradash, a falubeli csendôr megpróbálta lecsitítani a lányt, hogy [12] választ kaphasson kérdéseire. Ez azonban meglehetôsen reménytelen kísérletnek tűnt. Klaren Cyntua Tralinen gróf [13] cselédlánya volt. Fent lakott a várban, s csak nagyritkán lehetett Prellananosban látni; kizárólag olyankor, mikor Iank [14] Logry-val, a gróf egyik szolgálójával lejöttek a Kastélyból, hogy az élelmiszerkészleteiket feltöltsék. És most itt áll ez a csi- [15] nos leány, kék szemei zavarodottan bámulnak a távolba, ruhája csupa szakadás, és több sebbôl vérzik. És képtelen [16] elmondani, mi történt vele. [17] Merthogy valami különös, sôt borzalmas dolog történt tegnap az Ördög-orom csúcsán. Gradash tisztában volt ezzel, [18] hiszen a többi falubelihez hasonlóan ô is kiszaladt a falu szélére az éjjel, és onnét nézte azt a fenséges, de ugyanakkor [19] rémisztô látványt, amit a vár feletti vihar nyújtott. Lenyűgözték a kékes színű villámok, de akkor még nem gondolt semmi [20] rosszra, hiszen a gróf nagy kísérletezô hírében állott. Az éjféli tüzijátékot is úgy könyvelte el magában, mint egy újabb si- [21] keres varázslat eredményét. Mikor azonban Klaren sikoltozva, véres ruhában futott le az oromról vezetô ösvényen, egybôl [22] rájött, hogy ez valami más. Mégpedig valami igen nagy baj történt. [23] Mikor a lány kissé lenyugodott, Gradash kikérdezte, ám nem sokkal lett okosabb. Klaren folyton csak valami "visszatérés- [24] rôl", meg "démonról" hebegett, s nem tudott felelni arra a kérdésre, hogy mi lett a vár urával és a személyzettel. ěgy [25] Gradash otthagyta a fôteret, s a polgármesterrel tanácskozva elvonult. Két óra múlva bejelentették, hogy Jyn Gradash utá- [26] najár a kastélybeli eseményeknek. Nagy tömeg kísérte el ôt a falu széléig, az Ördög-oromra vezetô ösvényhez. Gradash [27] még utoljára visszanézett, majd nekivágott a meredek útnak... [28] XX. FEJEZET: - "És ennek már két napja. Az út a várig nem több, mint három óra gyalog. Ha pedig em tudott volna [29] valami elôre nem látható ok miatt visszatérni, küldött volna fényjeleket, vagy valahogy üzent volna. De semmi! És az itte- [30] niek babonásak... Nem is csoda. Amilyen kegyetlen dolgok történtek itt egykoron... Na, de hagyjuk a múltat. A feladat [31] tehát az, hogy kiderítsük, mi történt Zandir dan Tralinen gróffal, a személyzetével és... a csendôrrel." [12. oldal:] [1] A polgármester nagyot sóhajtott és kérdôn nézett az elôtte ülô négy idegenre. A tolvaj, a pap, a varázsló és a katona két [2] napja indultak el a keresztúttól, s az imént érkeztek meg Prellananosba. Egybôl érezték, hogy valami rendkívüli dolog [3] történt a városban. Bogentaro javaslatára tüstént az "Ördögűzôbe" mentek, ahol egy kiadós reggeli közben elbeszélgettek [4] a kocsmárossal. Mikor megtudták, hogy mi történt, jelentkeztek a polgármesternél, hogy többet is megtudjanak a történ- [5] tekrôl. Most - ahogyan eddig is - a csavaros eszű Flavius atya nyitotta szóra a száját: "Polgármester uram, nagy örömünkre [6] szolgál, hogy Prellananos segítségére lehetünk. Mi négyen vállaljuk, hogy kiderítjük a Kastély titkát." [7] A többiek helyeslôen bólogattak, a polgármester azonban megköszörülte a torkát és így szólt: "Khm... Ez nagyon szép [8] tôletek, kedves barátaim, azonban... nos... Prellananos szegény település, és... khm... csak 500 asynt tudunk fizetni annak, [9] aki sikeresen végrehajtja a küldetést." [10] A varázsló és a tolvaj egybôl összevonta a szemöldökét a vérdíj hallatán, és a kapitány is habozni látszott. Csak Flavius [11] atya mosolygott rendületlenül: "Kedves jó polgármesterem, csak nem képzeled, hogy én elfogadnék pénzt ennek fejében? [12] Én csak a kastélybéli népek lelki üdvéért teszem." [13] A kapityány hirtelen közbevágott: "Igen atyám, csakhogy neked nincs szükséged semmire, a híveid ellátnak [14] adományokkal. Én viszont csak magamra számíthatok, így természetes, hogy elfogadom a pénzt, amit felajánlottak. [15] Viszont úgy gondolom, hogy 500 asyn tényleg kevés négy embernek, de még kettônek is. Egynek azonban elegendô [16] fizetség, úgyhogy üdvösebb lenne, ha közülünk csak egy, a legrátermettebb menne!" - mondta, s kérdôen körbepillantott [17] társain. [18] A varázsló bólintott, a tolvaj pedig felkiáltott: "ůgy van! Menjen közülünk a legrátermettebb!" [Itt egy kép van a játékból] [13. oldal:] [Megjegyzés: Nem hinném, hogy innen már kérdezne a gép kódot, úgyhogy írom, ahogy van] 1. A képernyô felépítése: A képernyô felsô részén látható az aktuális helyszín rajza. Alatta kapott helyet az irányító panel, ahonnan a játékot kezelhetjük. A kezelôpanel felsô részén olvasható az aktuális helyszín leírása. Középen a játék üzenetsora található (itt olvashatóak a kiadott parancsok, a tárgyak leírása, stb...). A képernyô legalján az ikonok láthatóak. Közöttük a mutogató kéz rajzával válogathatunk. Egy-egy ikonnak több funkciója is lehet. 2. Az ikonok jelentése (balról-jobbra): - négyágú nyíl: ez az ikon szolgál a helyszínek közötti mozgásra. A megfelelô irány (észak, északkelet, kelet, stb...) kiválasztása után töltôdik a megfelelô helyszín rajza. Ha egy adott irányba nem haladhatunk, azt a gép egy "nem lehet" felirattal jelzi az üzenet sorban. - szem: tárgyak megvizsgálására szolgál. Az ikon nevének megjelenése után a helyszínen, vagy a nálunk levô tárgyak közül válogathatunk. - zsák felfelé mutató nyíllal: a helyszínen lévô tárgyak felvételére szolgál. - zsák lefelé mutató nyíllal: a nálunk lévô tárgyak közül kiválaszthatjuk a leteendô tárgyat. A gép jelzi, ha az adott helyszínen nem lehet több tárgyat letenni. Az ikon másik funkciója az "adni" parancs, mellyel tárgyakat adhatunk át bizonyos személyeknek. [Itt ismét egy kép a játékból, mellette az ikonok jelentésével] [14. oldal:] - kulcs: tárgyak használatára, működtetésére szolgáló ikon. Ha két tárgyat jelölünk ki, akkor az elsôt "használjuk" a másodikként kijelölttel. Egy tárgy kijelölése esetén a tárgyat "működtetjük" (például kar meghúzása). A nálunk és a helyszínen lévô tárgyak közül szelektálhatunk. A "használ" ikont tudjuk még varázslásra is használni. A mágia csak a papnál és a varázslónál jöhet szóba. Ki kell választanunk, hogy melyik varázslatot akarjuk alkalmazni, és azt, hogy ki lesz a varázs célontja. A sorrend felcserélhetô. - kard: támdásra használható ikon. Elôször a megtámadandó célpontot kell kijelölni, utána azt a tárgyat, vagy varázslatot, amivel támadni szeretnénk. - száj: a helyszínen lévô ellenfelekkel esetleg "barátokkal" cseveghetünk. Tíz témakörbôl választhatunk. - ellentétesen mutató nyilak: a függôleges irányú mozgásra való ikon. Ennek segítségével közlekedhetünk a lépcsôkön. - tekercs: ez is egy többfunkciós ikon, amellyel információkat kérhetünk le, például térkép, helyszínen lévô tárgyak, stb. - lemez: a játék állásának kimentésére, betöltésére, illetve a játék feladására szolgál. 3. A billentyűzet vagy a joystick használatáról Billentyűzet: a kiválasztást a "jobbra" illetve "balra" kurzorbillentyűkkel, parancsunk véglegesítését pedig a RETURN billentyűvel tehetjük meg. Ha a szövegablakban a szöveg a hosszúsága miatt nem fér el, akkor annak további részleteit a "felfelé" kurzorbillentyűvel hívhatjuk elô. A SPACE megnyomásával a kéz-sprite mozgása ki/bekapcsolható. Joystick: a kiválasztást a jobbra, vagy balra mozgatással, a véglegesítést pedig a tűzgombbal tehetjük meg. A szöveg görgetését a joystick felfelé mozgatásával érhetjük el. [Itt egy kép a játékból] Mindenkinek sok sikert és eredményekben gazdag kalandozást kíván az alkotógárda (Mantis Software) és a kiadó (576 KByte). STĹBLISTA Programozta: Koltai Gábor és Miklósi Attila Rajzolta: Herédi Attila és Gáspár Olivér Zenéjét szerezte: Gáspár Olivér Alaptörténetét és a novellát írta: Herédi Attila Kiadja az 576 KByte 1389 Budapest, Postafiók 132. (c) Comgame Gmk A programot és a kézikönyvet a szerzôi jog védi. A programnak és a kézikönyvnek, avagy bármely részüknek engedély nélküli lemásolása vagy továbbadása vádemelést von maga után, és a jog keretei között lehetséges maximális polgári és bűntetôjogi következményekkel jár. ********* End of the International Project 64 etext of the A Kastély manual. *********